Légzsákok

A légzsákok elhelyezkedése

A légzsákok megközelítőleg az alábbiakban bemutatott területeken helyezkednek el. A légzsákokra vonatkozó figyelmeztetés a napellenzőkön van feltüntetve.

Model S mindkét kijelölt első ülésen légzsákkal és derék-/vállövvel (más néven biztonságiöv-egységgel) van felszerelve. A légzsák kiegészítő biztonsági rendszerként szolgál ezeken az üléseken. Az ütközés esetén bekövetkező súlyos sérülés vagy halál kockázatának csökkentése érdekében minden utasnak, a vezetőt is beleértve, mindig viselnie kell a biztonsági övet, függetlenül attól, hogy az ülése fel van-e szerelve légzsákkal, vagy sem.

  1. Utasoldali első légzsák
  2. Vezetőoldali első légzsák
  3. Ülésbe épített oldallégzsákok
  4. Függönylégzsákok

A légzsákok működése

A légzsákok akkor fúvódnak fel, ha az érzékelők a kioldási küszöbértékeket meghaladó ütést észlelnek. A küszöbértékek alapján a rendszer időben ki tudja számítani az ütközés súlyosságát ahhoz, hogy a légzsákok meg tudják védeni a jármű utasait. A légzsákok igen nagy erővel és hangos zaj kíséretében azonnal felfúvódnak. A felfúvódott légzsák a biztonsági övekkel együtt korlátozza az utasok mozgását, és ezáltal csökkenti a sérülés kockázatát.

Az első légzsákok általában nem fúvódnak fel hátsó ütközés, felborulás vagy oldalirányú ütközés esetén, valamint erős fékezés, illetve bukkanókon és kátyúkon való áthaladás közben. Ugyanígy előfordulhat, hogy az első légzsákok nem fúvódnak fel minden frontális ütközésnél, például kisebb frontális ütközés, ráfutásos ütközés vagy keskeny tárgyakkal (például oszloppal vagy fával) való kisebb ütközés esetén. Előfordulhat, hogy a jármű jelentős mértékű felszíni sérülése esetén sem fúvódnak fel, vagy ellenkezőleg, egy viszonylag kicsi szerkezeti sérülés a légzsákok felfúvódásához vezethet. Ezért a jármű ütközés utáni külső megjelenése nem utal arra, hogy a légzsákok felfúvódtak-e, vagy sem.

Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Mielőtt egy fogyatékkal élő személy elhelyezése érdekében olyan módosításokat végezne gépjárművén, amelyek befolyásolhatják a légzsákrendszert, használja a mobilalkalmazást a szervizelés időpontjának egyeztetéséhez.

A légzsákok típusai

Model S járműve a következő típusú légzsákokkal van ellátva:

  • Első légzsákok: Az első légzsákok a sérülések csökkentésére szolgálnak, ha nagyobb gyermekek vagy felnőttek utaznak az első üléseken. Vegye figyelembe a gyermekek első utasülésen való elhelyezésére vonatkozó figyelmeztetéseket és tartsa be az erre vonatkozó utasításokat (amennyiben ez az Ön országában engedélyezett).
  • Ülésbe épített légzsákok: Az első ülésekbe épített oldallégzsákok a mellkas és a medence környéki területek számára nyújtanak védelmet. A vezetőülés belső részén található, ülésbe épített légzsák a fej és a felsőtest számára nyújt védelmet. Súlyos oldalirányú ütközés vagy súlyos eltolt, frontális ütközés esetén az ülésbe épített légzsákok a jármű ütközés által érintett és nem érintett oldalán is felfúvódnak.
  • Függönylégzsákok: A függönylégzsákok a fej védelmét szolgálják. A gépjármű ütközés által érintett és nem érintett oldalán található függönylégzsákok csak abban az esetben fúvódnak fel, ha súlyos oldalirányú ütközés történik, vagy ha a gépjármű felborul.

Légzsák állapotjelzője

Az utasoldali első légzsák állapota az érintőképernyőn jelenik meg:

Az utasoldali légzsák ki visszajelző akkor jelenik meg az érintőképernyőn, ha az utasoldali első légzsák KI van kapcsolva. Ha az utasoldali első légzsák ki van kapcsolva, ütközés esetén nem fúvódik fel. Ez a visszajelző akkor is megjelenik, ha az ülés üres. Ha az első utasülésen elhelyezett gyereküléssel vezet (ha ez engedélyezett az Ön országában), mindig ellenőrizze, hogy az utasoldali első légzsák ki legyen kapcsolva.
Ha az első utasülést egy felnőtt foglalja el, a védelme érdekében győződjön meg arról, hogy az utasoldali első légzsák be van-e kapcsolva. Ha az utasoldali légzsák be van kapcsolva, ütközés esetén felfúvódhat.

A légzsák-visszajelző bekapcsolva marad a műszerfalcsoporton, ha a légzsákrendszer meghibásodott. Ez a visszajelző a Model S első bekapcsolásakor rövid időre felvillan, majd néhány másodpercen belül eltűnik. Ha továbbra is világít, használja a mobilalkalmazást a szervizelés időpontjának azonnali egyeztetéséhez és ne vezessen.

Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Ha az adott helyen jogilag megengedett, hogy a gyermek az első utasülésen üljön, a vezető felelőssége annak biztosítása, hogy az utasoldali első légzsák ki legyen kapcsolva. Még biztonsági gyermekülés vagy ülésmagasító használata esetén sem szabad a gyermeket aktív légzsákkal védett első utasülésre ültetni. A GYERMEK HALÁLOS vagy SÚLYOS SÉRÜLÉST szenvedhet!

Elsőutas-érzékelő

Model S járműve az első utasülésbe épített utasérzékelővel van ellátva, amely ellenőrzi az első légzsák állapotát.

Informational PurposesAn informational icon, calling your attention
Megjegyzés
Az ülésfoglaltság-észlelő rendszer (OCS) automatikusan észleli, ha az utasoldali első légzsák felfúvása szükségtelen vagy potenciálisan káros lenne.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Ha a gyermeket hátrafelé néző biztonsági gyermekülésben helyezi el olyan ülésen, amely működő légzsákkal van felszerelve, az súlyos sérülést vagy halált okozhat.
Objektum besorolás OCS utasoldali légzsák állapota* Visszajelző állapota Megjegyzések
Üres KI UTASOLDALI LÉGZSÁK KI
Objektum KI vagy BE UTASOLDALI LÉGZSÁK KI vagy UTASOLDALI LÉGZSÁK BE Az anyagtól/tartalomtól függ.
A menetiránynak háttal elhelyezett gyerekülés maximum egy éves gyermekeknek készül KI UTASOLDALI LÉGZSÁK KI 9 kg vagy kevesebb
Menetirányba néző gyerekülés KI UTASOLDALI LÉGZSÁK KI 16 kg vagy kevesebb
Ülésmagasítón ülő gyermek KI vagy BE UTASOLDALI LÉGZSÁK KI vagy UTASOLDALI LÉGZSÁK BE 9–45 kg*
Nagy gyerek KI vagy BE UTASOLDALI LÉGZSÁK KI vagy UTASOLDALI LÉGZSÁK BE
Az 5%-os tartományba tartozó nő vagy nagyobb (testsúlyú) BE UTASOLDALI LÉGZSÁK BE Több mint kb. 45 kg
* Ha az utasoldali légzsák állapotjelzője nem az adott helyzetet tükrözi, ne használja az ülést. Utazzon az utas másik ülésben. Használja a mobilalkalmazást a szervizelés időpontjának egyeztetéséhez.
Informational PurposesAn informational icon, calling your attention
Megjegyzés
Az ülésfoglaltság-észlelő rendszer (OCS) a Model S bekapcsolása után körülbelül hat másodperccel kezdi el jelezni az utasoldali első légzsák pontos állapotát. Ezért, amikor először bekapcsolja a Model S gépjárművet, akár olyan esetekben is, amikor az érzékelőnek KI helyzetben kellene lennie, mert az ülést egy 9 kg vagy kisebb súlyú személy foglalja el, elképzelhető, hogy az érintőképernyő megközelítőleg hat másodperces késleltetéssel jeleníti meg az UTASOLDALI LÉGZSÁK KI állapotot. Ha nem így működik, használja a mobilalkalmazást a szervizelés időpontjának egyeztetéséhez, és ne ültesse a gyermeket az első utasülésre.

Annak érdekében, hogy az érzékelőrendszer helyesen tudja észlelni a foglaltsági állapotot, ügyeljen a következőkre:

  • Ne helyezzen tárgyakat az ülés alá.
  • Ne helyezzen nehéz tárgyakat az ülésre (aktatáska, nagy kézitáska).
  • Ne ékeljen be tárgyakat az ülés háttámlája és párnája közé.
  • Csomagok ne akadályozzák az ülés megfelelő működését.
  • Ne rögzítsen, illetve ne helyezzen el nem gyári eszközöket (huzatokat, szőnyegeket, takarókat stb.) az ülésre, illetve az ülés és az utas közé.

Mindezek akadályozhatják az utasérzékelő működését. Ha kiküszöbölte a fentiekben felsorolt problémákat, és a légzsák állapota még mindig helytelen, kérje meg az utasokat, hogy a hátsó üléseken utazzanak, és ellenőriztesse a légzsákrendszert – használja a mobilalkalmazást a szervizelés időpontjának egyeztetéséhez.

Informational PurposesAn informational icon, calling your attention
Megjegyzés
Az első utasülés foglaltságérzékelője csak az utasoldali első légzsákok működését befolyásolja. Az oldallégzsákokat nem érinti.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Ha az utasoldali első légzsák nem kapcsol be vagy ki a várt módon, az előzőekben leírt súlyküszöbértékek alapján, használja a mobilalkalmazást a szervizelés időpontjának egyeztetéséhez.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
A vezető felelőssége annak biztosítása, hogy az utasoldali első légzsák kikapcsolt állapotban legyen, amikor egy gyermek ül az első utasülésen (ha engedélyezve van). Ha az utasoldali első légzsák nem kapcsol ki, miközben a gyermekülés a helyén van, helyezze a gyermeket és a biztonsági gyermekülést a hátsó ülésre, és azonnal használja a mobilalkalmazást a szervizelés időpontjának egyeztetéséhez.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Soha ne ültesse a gyermeket az első utasülésre. A GYERMEK HALÁLOS vagy SÚLYOS SÉRÜLÉST szenvedhet!
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Ne használjon üléshuzatot a Model S járműben. Ez ütközés esetén korlátozhatja az ülésbe épített oldallégzsákok kioldását. Az utasérzékelő rendszer és a zajcsökkentő mikrofonok (ha vannak) pontosságát is csökkentheti.

A pontos utasérzékelés biztosítása

Az első utasülésen ülő utas pontos észlelésének biztosítása érdekében az utasnak:

  • Viseli a biztonsági övet.
  • Felegyenesedve ül az üléspárna közepén, a vállai a háttámlán nyugszanak, a lábai pedig kényelmesen előrenyújtva, a padlón taposnak. Lásd: Példák megfelelő és hibás elhelyezkedésre az ülésen.
  • Az üléspárnán marad, nem emelkedik el az ülésről (például a lábait a padlóhoz feszítve vagy a középkonzolon feltámaszkodva feltolva magát).
  • Nem visel vastag, nedves vagy terjedelmes öltözéket (például síöltözéket vagy párnázott ruházatot).

A fent felsoroltak mellett az alábbi esetek még pontatlanná tehetik az ülésfoglaltság-észlelő rendszer működését:

  • Rádióadó-készülék (például vadászrádió vagy adóvevő) elhelyezése az első utasülésen.
  • Inverter vagy az inverter által működtetett készülék (például mobiltelefon, táblagép vagy számítógép) elhelyezése az első utasülés párnáján.
  • Folyadék (például palackozott ital) vagy ételtartó edény elhelyezése a gépjármű ülésén, ha gyermekülés is van azon.
  • Az ülés alá helyezett vagy a háttámla és az üléspárna közé beékelt tárgy.
  • Ne helyezzen nehéz tárgyakat az ülésre (aktatáska, nagy kézitáska).
  • Csomagok ne akadályozzák az ülés megfelelő működését.
  • Utólag beszerzett termék, például takaró, szőnyeg, lepedő stb. elhelyezése az ülésen, vagy az ülés és az utas között.

Mindezek akadályozhatják az utasérzékelő működését. Ha kiküszöbölte a fentiekben felsorolt problémákat, és a légzsák állapota még mindig helytelen, kérje meg az utasokat, hogy a hátsó üléseken utazzanak, és ellenőriztesse a légzsákrendszert – használja a mobilalkalmazást a szervizelés időpontjának egyeztetéséhez.

Informational PurposesAn informational icon, calling your attention
Megjegyzés
Az első utasülés foglaltságérzékelője csak az utasoldali első és oldallégzsákok működését befolyásolja.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
A fenti utasítások be nem tartása károsan érintheti az ülésfoglaltság-észlelő rendszer (OCS) működését, ami súlyos sérülést, akár halált is okozhat.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Ha az első utasülés légzsákja nem az elvárt módon kapcsol be vagy ki, ne üljön senki az első utasülésre. Használja a mobilalkalmazást a szervizelés időpontjának egyeztetéséhez.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Az utasfelismerő rendszer pontosságának biztosítása érdekében ne végezzen semmilyen módosítást az első utasülésen, és ne használjon üléshuzatot. Az ülés módosítása vagy az üléshuzatok használata ütközés esetén korlátozhatja az ülésbe épített oldallégzsákok kioldását. Az ülésfoglaltság-észlelő rendszer pontosságát is csökkentheti.

Példák megfelelő és hibás elhelyezkedésre az ülésen

Megfelelő elhelyezkedés az ülésen:

Nem megfelelő elhelyezkedés az ülésen – az utas lábai legyenek a padlón:

Nem megfelelő elhelyezkedés az ülésen – az utas ne csússzon előre az üléspárnán:

Nem megfelelő elhelyezkedés az ülésen – az utas ne döntse a háttámlát fekvő helyzetbe, amikor a jármű mozog:

A felfúvás hatásai

Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Amikor a légzsákok felfúvódnak, finom por szabadul fel. A por irritálhatja a bőrt, ezért alaposan ki kell öblíteni a szemből, a vágott sebekből, illetve a horzsolásokból.

Felfúvódás után a légzsákok úgy engednek le, hogy fokozatos fékező hatást fejtenek ki az utasok számára, és nem akadályozzák, hogy a vezető szabadon kilásson előrefelé.

Ha a légzsákok felfúvódtak, vagy a gépjármű ütközött, mindig ellenőriztesse – és szükség esetén cseréltesse ki – a Tesla vállalattal a légzsákokat, a biztonságiöv-előfeszítőket és a hozzájuk tartozó alkatrészeket.

Ütközés esetén a légzsákok felfúvásán kívül:

  • Az ajtók kinyílnak és az ajtófogantyúk kiemelkednek.
  • A vészvillogók bekapcsolnak.
  • A belső lámpák bekapcsolnak.
  • A nagyfeszültség le van tiltva (a mobilalkalmazás segítségével szervizidőpontot kell ütemeznie a nagyfeszültségű áramellátás visszaállításához).
  • Az ablakok szellőztető állásba kerülnek.
  • A jármű fékez, hogy megálljon.
Informational PurposesAn informational icon, calling your attention
Megjegyzés
Az ütközés jellegétől és a fellépő erőhatásoktól függően előfordulhat, hogy az ajtók ütközés esetén nem nyílnak ki, és/vagy a sérülések megakadályozhatják a kinyílást. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy az ajtót a belső kézi kioldó segítségével kell kinyitni, vagy más módon kell kiszabadítani (például egy másik ajtón keresztül kilépve, az ablak betörésével stb.).

Légzsákra vonatkozó figyelmeztetések

Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Ne helyezzen tárgyakat a légzsákok fölé vagy mellé, mert sérülést okozhatnak, ha a gépjármű olyan súlyosan ütközik, hogy felfúvódnak a légzsákok.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Az ütközés esetén bekövetkező súlyos sérülés vagy halál kockázatának csökkentése érdekében minden utasnak, a vezetőt is beleértve, mindig viselnie kell a biztonsági övet, függetlenül attól, hogy az ülés fel van-e szerelve légzsákkal, vagy sem.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Az első üléseken utazók ne helyezzék a karjukat a légzsákegység fölé, mert a felfúvódó légzsák törést vagy egyéb sérülést okozhat.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Ne használjon üléshuzatot a Model S járműben. Ez ütközés esetén korlátozhatja az ülésbe épített oldallégzsákok kioldását. Az utasérzékelő rendszer és a zajcsökkentő mikrofonok (ha vannak) pontosságát is csökkentheti.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
A légzsákok jelentős sebességgel és erővel fúvódnak fel, ami sérülést okozhat. A sérülések elkerülése érdekében ügyeljen arra, hogy az utasok mindig viseljék a biztonsági övet, megfelelően helyezkedjenek el az ülésben, és az ülés a leghátsó helyzetben legyen, amennyire csak lehetséges.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
A gyermekeket csak akkor szabad az első utasülésekre ültetni, ha ezt az adott ország hatósági előírásai lehetővé teszik. Kövesse a helyi előírásokat arra vonatkozóan, hogy a gyermek súlya, mérete és kora alapján hogyan kell megfelelően elhelyezni a gyermeket. A csecsemők és a kisgyermekek a hátsó üléseken helyezhetők el legbiztonságosabban. Ha a csecsemőt vagy gyermeket hátrafelé néző gyermekülésbe helyezi el olyan ülésen, amely működő légzsákkal van felszerelve, az súlyos sérülést vagy halált okozhat.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Az oldallégzsákok megfelelő felfúvódásának biztosítása érdekében akadálymentes rést kell hagyni az utas törzse és a Model S oldala között.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Az utasoknak nem szabad az ajtónak támasztani a fejüket. Ilyen esetben a felfúvódó függönylégzsák sérülést okozhat.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Ne engedje, hogy az utasok akadályozzák a légzsák működését azáltal, hogy ráhelyezik a lábukat, térdüket vagy egyéb testrészüket a légzsákra vagy a légzsák mellé.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Ne rögzítsen vagy helyezzen el olyan tárgyakat az első légzsákokra, az első légzsákok oldalára, a jármű oldalánál lévő tetőburkolatra vagy bármely másik légzsák burkolatára, illetve azok közelébe, amelyek akadályozhatják a légzsákok felfúvódását. Ide tartoznak többek között a következők: kormánykerék huzatok, matricák, üléspárnák, párnák stb. Ha a jármű elég súlyosan ütközik ahhoz, hogy a légzsák felfújódjon, a tárgyak súlyos sérüléseket okozhatnak.
Warning IconA warning icon, calling your attention to a possibly risky situation
Figyelmeztetés
Felfúvódás után a légzsákok egyes alkatrészei forróak lehetnek. Ne érintse meg őket, amíg le nem hűlnek.